Reggel az óràm csipogàsàra ébredtem, kiugrottam az àgyból. Lezuhanyoztam , felöltöztem felraktam egy pici sminket majd elindultam reggelizni. Gyors ettem és már rohantam is mert ez volt az első napom az új sulimban. Pontosan becsengőre érkeztem meg lehuppantam az egyik hàtsó padba és megnéztem az órarendemet. Az első óràm matek volt valami Kiss Krisztiànnal, mindig is utàltam ezt az óràt és valamiért biztos voltam benne, hogy ez nem is fog megvàltozni. Ekkor belépett a terembe egy fiatal férfi és közölte velünk, hogy ő az új tanárunk. Röviden bemutatkozott aztàn elkezdte az óràt. Én nem tulzottan figyeltem a tananyagra túlzottan lekötötte a figyelmemet az a szép kék szeme. Egész óràn azon fantàziàltam, hpgy milyen érzés lenne ha az a szép ajka az enyémet érintené. Minden vàgyam az volt, hogy beleturhassak abba a szexi hajàba. Az àlmodozàsomból a csengő zökkentett ki, sajnos végelett az órànak. Felkeltem a helyemről és elindultam a következő óràmra. A nap tovàbbi része nagyon lassan és unalmasan telt. Végig a matektanàromon jàrt az eszem. El se hiszem, hogy ennyire mély nyomot hagyott bennem ez a férfi. Tudtam, hogy nem lenne szabad ràgondolnom de nem tehettem róla nagyon vonzodtam hozzà. Talàn ő volt az első férfi aki ennyire megfogott. Persze eddig is volt fium de ő valamiért màs, valamiért tulzottan felizgatta a fantàziàmat. Amikor hazaértem megírtam a hàzimat, aztàn segitettem anyukàmnak megfőzni a vacsoràt. Mindezt csak azért, hogy valamivel elvonjam a figyelmem mr. szexi tanàrbàcsiról. Minden erőfeszitésem hiàbavaló volt mert végig a fejemben motoszkàlt a képe. Miután lefeküdtem csak ébren forgolodtam valamiért nem jött àlom a szememre. Mikor végre sikerült elaludnom akkor is csak őt làttam..